Sign In
We'll never share your email with anyone else.
Reset Password

Enter your email address and we'll send you a link to reset your password.

Back to Sign In
Anett Kormos

Anett Kormos

Életrajz

Kormos Anett (Lengyeltóti, 1981. november 22. –) magyar humorista, újságíró. Általános iskolai tanulmányait Balatonbogláron végezte. Középiskoláját Pécsett járta ki. Itt a Kelet című iskolai lapban jelentek meg írásai. Főiskolai tanulmányait a Berzsenyi Dániel Főiskola kommunikáció-művelődésszervező szakán végezte Szombathelyen. Írt a Frissítő című iskolai hetilapnak, az Író Deáknak, a Kilátónak valamint alapító tagja volt az Albatrosz című közéleti és irodalmi folyóiratnak. Ekkor jelentek meg írásai a Népszabadságban és az Életünk 2000-ben. A főiskola befejezése után Budapestre költözött. A Kiskegyedben és a Gyöngyben is 2004 óta jelennek meg írásai, 2006-ban pedig novelláskötetet adott ki Ingyen Színház címmel. A 2000-es évek végén benevezett a Magyar Televízió stand-up comedy tehetségkutatójába, a Mondom a magamét! című műsorba, ahol a második helyezést érte el. Ekkor figyelt fel rá Litkai Gergely, a Dumaszínház főszerkesztője, aki meghívta őt a társulatba. A műfaj első női előadójaként 2010 áprilisában szerepelt először a Showder Klubban. Sajátos humora, érzelemmentes, mosolytalan előadásmódja azóta védjegyévé vált. Alkalmi vendégként időnként feltűnt a Heti Hetesben, de a humor mellett az újságírás is megmaradt. A Dumaszínház legismertebb tagjaival készült interjúit a Dumaszínház – Tankönyv és munkafüzet címmel megjelent riportkönyvében publikálta 2010-ben. 2016-tól írója az A mi kis falunk sorozatnak.

  • Ismert: Writing
  • Születésnap: 1981-11-22
  • Születési hely: Lengyeltóti, Hungary
  • Más néven: Kormos Anett